Jegyzetek egy hír margojára

http://itthon.transindex.ro/?hir=26733

Összefoglalva a cikk arról szól, hogy létezik a funkcionális analfabetizmus és ezt kellene felszámolni. Számomra a módszer az ami nem igazán tetszik, mert nem biztos hogy olvasás órával fel lehet ezt számolni, először meg kellene nézni miért is alakul ki ez a jelenség az általános iskolások közöst és annak megfelelően kellene a stratégiát kitalálni.
Nyilván hogy meg kell oldani a problémát de szerintem nagyon fontos lenne ha egy olyan stratégiába gondolkodnának mely nem csak a problémára magára fókuszál hanem arra is hogy mi okozza a problémát és az okok felszámolását is magába foglalná ez a stratégia.
Mindez csak egy vélemény egy stratégiával kapcsolatba amiről nem igazán tudok többet, de majd a későbbiekbe fogom figyelni hogy hogyan alakul ez a továbbiakba és itt a blogomon beszámolok róla.

Beszélgetés

Ígéretem hogy megosztom veletek a Caritas önkéntes táborba szerzet tapasztalataimat arról hogy milyen is beszélni egy kis csoportba arról, hogy milyen "Diszlexiával élni".
Önmagában arról beszélni mindig jó számomra, mert ma már el tudom fogadni azt, hogy ez van. Nem vagyok beteg, nem vagyok más mint a többi ember csak egy kicsit másképpen írok vagy olvasok, egy kicsivel nehezebb és vannak dolgok amibe neha segítség kell.
Nyilván ma már nem kell annyi segítség mint régen a tanulásba, de ma is használok segéd eszközöket úgy ahogyan azt egy táborlakó megfogalmazta mikor felvállalta azt, hogy ő is küzd ezzel a nehézséggel.
Számomra azért volt ez a beszélgetés nagyon jó mert olyan visszajelzéseket kaptam a beszélgetés végén a kis csoportól, hogy érdekes volt megtudni azt hogy nem betegség, meg hogy az emberek többet megtudta az emberi oldaláról.
Mindenki másképpen éli meg az ilyen kis csoportos foglalkozásokat beszélgetéseket számomra egy kulcs arra , hogy hogyan kell folytatnom azt ami lassan elindult benne. Vagyis hogyan kell tájékoztatni az embereket, mi ebben nekem a szerepem esetleg, és mit tudok majd más közegbe bevinni abból amit ezen másfél óra alatt tanultam én magam.
Köszönve a tábor résztvevőinek valamint a szervezőknek a lehetőséget hogy beszélhetem arról ami számomra fontos.

Találkozás

Egy nagyon nagy élményben volt részem ezért szeretném megosztani ezt veletek kedves olvasóim. Július 4 és 10 között egy önkéntes táborba vettem részt, a tábor célja tulajdonképpen munka jellegű volt, egy közösség javára önkéntesketűnk vagy 100, szerencsére nem egész nap dolgoztunk hanem csak fél napot, a másik felébe a napnak meg beszélgetünk pihentünk meg mi egy más. Egy ilyen délutáni foglalkozás kapcsán felkértek hogy beszélje arról milyen is "Diszlexiával élni" ezen a beszélgetésen részt vet egy fiatal ember aki ő maga is diszlexiás. Számomra és számára is nagyon jó volt ez a találkozás, hogy végre mind ketten találkoztunk hasonló problémával küzdő fiatal felnőttel.
Ezen találkozás tovább erősítette bennem azt hogy beszélni kell minél többet erről a nehézségről mely nem betegség és hogy minél több ember kell vállalja hogy ezzel a nehézséggel küzd.
Egy következő bejegyzésbe megpróbálok arról írni milyen is volt levezetni ezt a beszélgetést és hogyan is fogadtak azok akik ott jelen voltak.

Kinek beszélünk arról mi történt

Hogyan is kinek beszélünk arról hogy milyen megaláztatások értek? Igazából ez egy olyan kérdés amiről egy diszlexiás számára nagyon nehéz beszélni.
Ami egy közösség tagja vagy és az a közösség valamiért nem fogad el, és céltábla leszel, vagy ha nem is vagy céltábla a gúnyolódásnak, de azért néha érezteti veled azt hogy mást vagy, azt mindig nagyon nehéz elmondani azoknak az embereknek aki közel állnak hozzád. Mert azzal újra fájdalmat okozol, és azt hogy neki fáj hogy veled már megint mi történt az jobban tud fájni mint az amit el kell a társaidtól viseljél.
Minden emberke másképpen fogja fel a dolgokat de inkább hallgatunk rola mit hogy beszéljünk ezekről a dolgokról. Persze el kell mondani valakinek és olyankor talál az ember fia egy bizalmi emberkét, testvért vagy barátot akinek elmondja de nem szívesen beszél ezekről a dolgokról azzal akinek a legjobban fáj.
A "Mi történt az iskolába?" kérdésre nem mindig válaszoltam szivesen inkább hallgattam, és a hallgatásomba benne volt minden történet ami az nap történt.

Sokkal nehezebb ezekről a dolgokról beszélni, meg akkor is ha ma már kevésbé érint ez a dolog.