2012. jún. 19.

Éves találkozó megbeszélés

Augusztus 31-én lesz a szülőknek a találkozó az II-dik Diszlexiás Gyermekek találkozójának megbeszélése érdekében.
II-dik Diszlexiás Gyerekek találkozója Szeptember 8-án. lesz megtartva.
Fontos volna, hogy minél többen részt vegyünk, azért hogy a gyerekeknek egy szép iskolai évkezdést tudjunk nyújtani, ahol feltöltődnek, és az iskolai év során tudnak erőt meríteni belőle.

Helyszín és időpont majd a későbbiekben ide felkerül valamint értesítést is fogtok kapni.

Arra szeretnék mindenkit megkérni akit érdekel a találkozó, és szívesen részt venne rajta gyerekével, vagy úgy gondolja hogy felnőttként is érdemes lenne megismerkedni már diszlexiással hogy jelezze a részvételi szándékát az oldalon keresztül vagy e-mailba nekem, vagy Ildikónak telefonon. 

Az e-mail amire várom az érdeklődők jellenkezesét az padel20@yahoo.com.

Ildikó telefonszámát meg lehet találni a blogon levő egy régebbi bejegyzésben amit Ildikó írt.

Mindenki számára fontos lenne szerintem egy ilyen találkozó.