2012. szept. 16.

Diszlexiás gyerekek számára szervezet II.-dik éves találkozó

Sziasztok

        Elérkeztünk az iskolakezdéshez is, és mivel a tavaly megígértük, megszervezzük a II.-dik Diszlexiás Gyerekek találkozóját, bár most egy kicsit eltolódott és egy héttel az iskolakezdés után tudjuk csak megszervezni, mindenki szeretettel várunk erre a mi kis találkozónkra. 
          Néhány fontos tudnivaló a találkozóval kapcsolatban:
  • Helyszín - Benedek mező-i táborhely 
  • Időpont - Szeptember 22 - reggel 10.-től este 17-ig
  • Indulás - Reggel 9,30 kor gyülekezünk, Színház előtt, ha le van zárva a központ akkor a Központi Romai katolikus templom mellett levő parkolóban
  • Program - reggelizés, aki szeretne - megérkezés után, egy kicsivel
    • ismerkedés az ujjakkal, meg mindenkivel, játékokkal egybekötve, nevek, becenevek meg ilyenek újra ismétlése
    • gyerekeknek játékok
    • szülőknek kötetlen beszélgetés - miközben készül az ebéd
    • ebéd
    • szülők és gyerekek együtt játszanak mindenféle játékokat, úgy hogy mindenki jól érezze magát.
    • haza indulás - úgy ahogy kimentünk, autókkal bringával esetleg gyalog. 
  • Fontos - mindenki hozza magával a jó kedvét. 
Bárkit szívesen látunk ezen a találkozón, aki hasonló cipőben jár mint ezek a gyerekek, és nemcsak gyerekek.

              További információkat a következő két telefonszámon lehet kérni, Páll Adél - 0728183132, valamint Szabó Ildikó - 0740018892. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése